udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 3 találat lapozás: 1-3

Névmutató: Lasser Ágnes

2002. október 23.

Okt. 22-én egyetlen jelölt sem érte el tegnap a megfelelő jegyet a torockói versenyvizsgán, két hét múlva új versenyvizsgát kell kiírni. Felháborodást keltett a néprajzos szaktekintélyek körében a torockói néprajzi múzeum muzeológusi állásának betöltésére kiírt pályázat körüli helyzet. A szakértők attól tartanak, hogy nem a megfelelő személy veszi át a muzeológusi tisztséget, ami az ismert intézmény leromlását vonhatja maga után. A lezajlott versenyvizsga bizottságába egyetlen magyar szakember sem került be. A torockói néprajzi múzeum élére a múlt évben felmondott igazgató helyére - ideiglenes jelleggel - Lasser Ágnest nevezték ki, aki addig takarítónőként dolgozott a polgármesteri hivatalban. Mivel a két intézmény ugyanazon épületben kap helyet, Lasser párhuzamosan végezte takarítónői teendőit és a néprajzi múzeum igazgatását. Most a muzeológusi állás betöltésére két személy jelentkezett: Lasser Ágnes és a helyi iskolában oktató Szabó Emese. Szabó Emese azt gyanítja, hogy továbbra is a múzeum jelenlegi vezetőjét akarják tisztségében tartani. Pozsony Ferenc kolozsvári egyetemi tanár, a Kriza János Néprajzi Társaság elnöke kifejtette: fennáll a veszély, hogy az intézményt egyszerűen "bedöglesztik", ha nem a megfelelő személy kerül az élére. Az intézménynek olyan személyre van szükség, aki gyarapítani is képes a gyűjteményt, valamint kutatást is tud végezni. Pozsony sérelmezte, hogy a pályázat kiírásakor nem értesítették a kolozsvári egyetem néprajzi tanszékét, de még a magyar nyelvű napilapokban sem hirdették meg az állást. /Lázár Lehel: Takarítónőből múzeumigazgató? = Krónika (Kolozsvár), okt. 23./

2006. október 6.

A Torockói Napok alkalmával látható volt a megújult Néprajzi Múzeum. Ragyogóak a termek, a csodálatos népviseleti darabok új, méltó környezetben jelennek meg. Ughy István, a Pápai Múzeum muzeológusa felajánlotta segítségét. Elhozta a tárlókat a pápai múzeumtól. Ughy István saját kezűleg készítette el a tárlókat, valamint a bábukat. – A pápai muzeológussal a kapcsolatfelvétel már 2001-ben megtörtént, amikor a torockói kohó makettjét néprajzi múzeumunknak ajándékozta – mondja Lassel Ágnes torockói múzeumigazgató. /Takács Ildikó: Megújult a torockói Néprajzi Múzeum. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 6./

2006. december 5.

Anyanyelvmentési akciónak indult, a nemzeti hovatartozás érzését fejlesztő tevékenységgé terebélyesedett a Fehér megyei RMDSZ és EMKE közös rendezvénye. A II. Szórványgyerek-találkozóra december 2-án Nagyenyedre, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házba 25 román tannyelvű iskolába járó, anyanyelvét törve beszélő gyerek érkezett /Magyarbényéről 13 gyerek, Küküllőboldogfalváról 5, Nagylakról pedig 7 gyermek/. Torockón a gyerekek hallhattak a falu ezeréves történelméről. A népművészeti múzeumban Lassel Ágnes muzeológus mutatta be a vasbányászat és népművészet hagyományait, a Székelykő lábánál a polgármester elmagyarázta a kétszer felkelő nap csodáját is. /Takács Ildikó: Szórványban élő gyerekek találkozója Torockón. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 5./


lapozás: 1-3




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék